Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta a bírósági végrehajtásról szóló törvényt. A törvénymódosítás értelmében a következő fűtési szezon végéig, 2011. április 15-ig tart a kilakoltatási moratórium. A parlament a nyári rendkívüli ülésszak utolsó napján, július 22-én egyhangúlag fogadta el a jogszabályt. A törvény általános indoklása szerint az a cél, hogy a ténylegesen kilakoltatással fenyegetett adósok ideiglenes haladékot kapjanak.
A Magyar Nemzeti Bank augusztus 23-ai kamatdöntő ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat mértékét. Ennek köszönhetően immár ötödik hónapja marad az 5,25 százalékos történelmi mélyponton az irányadó ráta. Az MNB kamatpolitikáját jelenleg is inkább a pénzügyi stabilitási szempontok, mint az inflációs kilátások határozzák meg. A várakozásoknak megfelelően döntött a Monetáris Tanács, vagyis a jegybanki alapkamat szintje maradt az 5,25 százalékon.
A bankok és takarékszövetkezetek finanszírozási ajánlatait is össze lehet már hasonlítani a PSZÁF honlapján; a pénzügyi vállalkozások esetében erre már április óta lehetőség volt - közölte a PSZÁF csütörtökön.A kibővített hitel- és lízingválasztó program segítségével immár mintegy 200 hazai pénzügyi intézmény több ezer fogyasztási, lakáscélú, illetve szabad felhasználású finanszírozási konstrukciója válik megismerhetővé és összehasonlíthatóvá az ingatlanlízingtől kezdve egészen a hitelkártyákig - ismerteti a felügyelet közleménye.
Az új Széchenyi hitelprogramokról szóló kormányhatározat szerint a kormány háromféle hitelprogramot indít, különböző időpontokkal – derül ki a legújabb Magyar Közlönyből.A Széchenyi-kártya Program keretében 2010. augusztus 1-jétől a vállalkozások hitelportfóliójának racionalizálása, piacaik megtartása és bővítése érdekében legfeljebb 25 millió forintos, legfeljebb 3 éves futamidejű Széchenyi forgóeszközhitel-programot indít. Emellett elindítja 2010. szeptember 1-től a maximum 50 millió forintos, legfeljebb 10 éves futamidejű Széchenyi beruházási hitelprogramot, a beruházások ösztönzése, a vállalkozások piacainak megtartása és bővítése érdekében.
Tovább szigorodnak a lakáshitelezési és a lízing szabályok. Életbe lépnek ugyanis az úgynevezett körültekintő lakossági hitelezésről szóló kormányrendelet újabb passzusai. Így június 11.-től megszűnik a tisztán fedezeti alapú hitelezés, és minden ügyfélnek meg kell állapítani a hitelezhetőségi limitjét.
Megteszi a kormány azokat a jogszabályi változtatásokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a bankok ne terhelhessék át a megemelni kívánt költségvetési hozzájárulásukat az ügyfelekre.
Egyre komolyabb feltételeknek kell megfelelniük a hitel felvételén gondolkodó lakossági ügyfeleknek. Pontosan egy hónap múlva, június 11-én ugyanis hatályba lépnek a körültekintő lakossági hitelezésről szóló kormányrendelet hitelezhetőségi limitre vonatkozó passzusai is, amelyek az eddigieknél is jobban megkötik a szolgáltatók – és persze az ügyfelek – kezét.
A hitelközvetítők díját júniustól két részre kell osztani, az egyik a szerzésért, a másik a szerződés fenntartásáért jár, a kettő aránya a kölcsön jellegétől függ - az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. A finanszírozók jogosultak szerzési- és fenntartási jutalékra megosztani az általuk fizetett közvetítői díjat. A szerzési jutalék a szerződés létrejöttééért, míg a fenntartási jutalék annak meghatározott időpontig történő fennállásáért jár. A szerzési jutalék akkor jár a közvetítőnek, ha a finanszírozó megkezdte a maga szolgáltatását. A hitelszerződés fenntartásáért pedig - fő szabályként - a szerzési jutalék esedékességétől számított két év után lehet fenntartási jutalékot fizetni. A rendelet külön kezeli a jelzáloggal fedezett ingatlanhiteleket, valamint a gépjármű finanszírozási szerződéseket.
Budapest, 2010. április 1., csütörtök (MTI) - Hitel- és lízingválasztó programot indít el a napokban honlapján a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - tudta meg az MTI csütörtökön. Az MTI információi szerint az első lépcsőben nagyjából 50 pénzügyi vállalkozás 400 konstrukciója válik összehasonlíthatóvá az ingatlanlízing, a fogyasztási és jelzáloghitel, a megtakarítás fedezete mellett nyújtott kölcsön és a hitelkártya termékeknél.
Két hónapja nem látott mértékű gyengülést szenvedett el a svájci frank az euró ellenében, miután a jegybank (SNB) megelégelte az alpesi deviza újabb és újabb történelmi csúcsát és interveniált a devizapiacon. A beavatkozás a forinttal szembeni keresztben is érződött, a jegyzések hirtelen közel 4 forinttal kerültek lejjebb, a fellélegzés azonban csak átmenetinek bizonyulhat.